Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A templom története: 
A templom 1883-ban épült, és 1885-ben szentelték fel. Külső megjelenésében városunk e temploma is igen szép, egyhajós és egytornyos kialakítású. Eklektikus stílusban épült, belseje nem túl díszített, tehát a barokknak egy egyszerűbb puritánabb formája.
A hajó felületét páros, vájatos piaszterek tagolják, így érvényesül a fény- árnyék hatás a piaszterek között magas üvegablakok vannak, íves kiképzéssel. A homlokzati részben található a szépen kidolgozott bejárati ajtó mely szintén íves. A nyílászárók falba süllyesztettek.
A homlokzatból a torony lába kiemelkedik. Itt az ajtó fölött egy kis üveges körablak engedi be a fényt a belső részbe. A toronyláb melletti részen egy-egy nagy ablak van. A hajó koronázó párkánnyal záródik. A torony a koronázó párkány felett két részre tagolt. Az alsó felén négy íves kiképzésű zsaluzott ablak található.
Az ablak felett csak a toronyórák helye van pénzhiány miatt az óra nem került a toronyba. A két részt erkély választja el. A tornyot körbefonja az erkélyen levő vaskorlát. A torony felső része alacsonyabb és keskenyebb is. A homlokzati részben ajtó áll a többi felületen íves ablakok.
A toronysisak tagolt, de nem olyan erőteljesen, mint a barokkra jellemző. A sisak csúcsán buzogány áll. 
A templombelső tere puritán. A padok fehérre festettek. Szép műves csillát világítja meg a templombelsőt. A templom elég világos mivel a magas ablakokon keresztül bőséges fény árad. 
A megemelt szószékhez lépcső vezet. A belső díszítést zöld, rovátkáit piaszterek képezik.
A piaszterfejezetek nagyon egyszerűek díszítés nélküliek. A szószékkel szemben látható a karzat. Itt egy orgona áll. Ez a hangszer annak ellenére, hogy nem elektromos használatba van minden alkalommal. Az orgonát 1898-ban Görbe József presbiter és családja adományozta elhunyt István fiuk emlékére. 
A templom felszentelésekor a toronyba a hívek három harangot helyezzek. Érdekesség, hogy a nagyharangot Kossuth Lajos tiszteletére öntötték. Az első világháborúban a nagyharangot és a középsőt, a nők harangját hadi célra elkobozták. Pótlásukra 1932-ben került sor. A nagyharangot Görbe Imre presbiter és neje B. Kiss Erzsébet adományából, a középső a Battonyai Református Nőegylet háromévi gyűjtés eredményéből öntette e „nehéz és ínséges időben" az egyház.
A templom felszentelésekor az egyház tagjaként adományozta jószáshelyi Purgly Lajos és neje Constantin Berta asszony azt az értékes égszínkék atlaszselyem úrasztali terítőt arany hímzéssel díszítve, rajta a monogram és a családi címer, amit ünnepeinken most is használunk.
A templomot a hívek adományából 1980-ban a külső vakolat teljes cseréjével, nagy anyagi áldozattal kívül és belül felújítottuk. Kocsis Nándor és családja egy öröklött ház árát adományozta az 1980-as munkához.
2001-2002-ben a FVM pályázati keretéből, a TTRE támogatásával és a gyülekezet anyagi erejét felhasználva belső felújjítás által a templom megújult.

A Gyülekezet:

Jelenleg a gyülekezet kis létszámmal, de Isten irányti hálaadással kifejezve, annál nagyobb lelkesedéssel fáradozik az Úr ügyén. A Presbitérium a lelkész és gondnok elnökletével 7 főt számlál.





Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 3, összesen: 87152

  • 2025. július 06., vasárnap

    Nőként megtalálni a helyünket az egyházban nem csak lelkészként kihívás. Svébisné Juhász Márta egész életét a magyar reformátusság szolgálatával töltö...
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet hivatásgondozó munkaága szeretettel várja azon református hittanoktatók jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében indu...
  • 2025. július 04., péntek

    Lelkipásztorok számára hirdetünk négynapos elvonulást, ahol csendes környezetben, kis csoportban leszünk együtt, úgy, hogy az istenkapcsolatunk legyen...
  • 2025. július 04., péntek

    Hogyan tudom támogatni a veszteséget átélt fiatal családokat, gyermekeket?
  • 2025. július 04., péntek

    Házaspáros elvonulás lelkipásztoroknak
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet szeretettel várja azon lelkipásztorok jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében induló online hivatásgondozó csoportba...
  • 2025. július 03., csütörtök

    Egy egyházi tisztségviselőnek, hivatalvezetőnek számos vezetői, gazdasági és jogi ismeretre van szüksége, ebben segít a Károli Egyetem gyakorlatorient...
  • 2025. július 02., szerda

    70. születésnapja alkalmából tanulmánykötettel köszöntötték munkatársai és egykori tanítványai prof. dr. Karasszon Istvánt, a KRE-HTK tanszékvezető eg...
  • 2025. július 02., szerda

    Elindult a regisztráció a Reformátusok Szárszói Konferenciájára!
  • 2025. július 02., szerda

    Online is elérhető a Reformátusok Lapja július 1-jétől. A lap teljes archívuma is hiánytalanul hozzáférhető a reformatusoklapja.hu felületen.